Hamburger Történelem

Engem meglepett, hogy nem is Amerikából származik a hamburger, utána olvastam/ utána jártam.

Van egy igazán finom és könnyű húspogácsa receptje a Séfnek! Elárulnám, ha tehetném, de ti is megnézhetitek, ha regisztráltok.  A trükk a jól megválasztott húsban rejlik és a pihentetésben, ugyanis ha a darálthús áll egy pár napot a hűtőben egy kevés só kíséretében, akkor az, kötést képez a húsban és biztosan nem fog szét esni a burgernek szánt pogácsa a sütés közben.

Amíg meglesed, addig mesélek egy kicsit a háttér történetéről!

Hamburger történelem

Engem meglepett, hogy nem is Amerikából származik a hamburger, utána olvastam/ utána jártam.  Először az orosz nép körében terjedt el ez a húskészítmény a középkorban tatár közbenjárással. Később eljutott a német kereskedővárosokba majd egész Európában elterjedtnek nyilvánították. Ez a művelet nem volt nehéz, a Sandwich gróf John Montagu kitalálta, hogy miért is ne lehetne két kenyér közé szorítani a húst. Ez annyira megtetszett a németeknek, hogy ők zsemlék közé tették ezt a husit. Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő ahonnan elindultak az utazók. Így kapta nevét a hamburger. Majd a XIX. században a nagy kivándorlási hullámmal került az Amerikai Egyesült Államokba ez a gyorsan elkészíthető és bekapható étel.
A marhatenyésztés egyre csak növekedett így a hús egyre olcsóbbá vált, így sokan kóstolhatták ezt a szendvicset. Közkedvelt étele lett a vásároknak és az ünnepségeknek, viszont akkor még csak egy helyben állva/ülve lehetett fogyasztani. Ezt gyorsan felismerte egy árus, és elkezdte a húspogácsákat lapítani majd zsömibe tenni és savanyúsággal kínálni.

1955-re tehető az első igazán nagy hamburgeres étteremlánc nyitása, ami a mai napig is hódit. Kezdetben hot dogot árultak, de gyorsan ráeszméltek, hogy bizony a hamburgerből származik a legtöbb bevételük. A mai napig nagyon közkedvelt étel, mert egyszerre található benne zöldség, hús és szénhidrát, gyorsan ad energiát a testnek.

Ma már sok mindenből készülnek és készülhetnek burgerek, ilyen például a hal, a pulyka, a sertés és a vegetáriánus illetve vegán burger is. A hamburger, készítésnek sok fajtája ismert és nagyon sok cég/étterem kísérletezik újabb és újabb összetételű hamburger húsokkal, hogy a nagy közönség számára még ízletesebb és izgalmasabb legyen.

Kellemes és csodás napot kívánunk!